FTSSHOP38 Telegram 2362
Forwarded from Over Forty (official)
A terveink között szerepel, hogy sok próbával tökéletesítjük a dalokat, és adunk néhány jó koncertet. Elsőként a szeptemberi bulira készülünk, a legendás Oi-kor zenekarral, ismét Sopronban. Télen szeretnénk egy kisebb bulit, a többi majd alakul. Turnéról vagy fesztiválokról a mi esetünkben nem érdemes beszélni. Jó lenne felvételt készíteni, de anyagi forrásaink híján ez még várat magára – nem akarjuk a család elől elvonni a pénzt stúdióra. Ugyanakkor dolgozunk rajta, mert tudjuk, hogy a közönségünk is várja a dalokat.
Ha egy új hallgatónak kellene bemutatnotok az Over Forty-t, mit mondanátok egy mondatban?
Jöjjön el Sopronba szeptember 20-án, és hallgassa meg a zenekart – remek lehetőség lesz megismerni minket!
Az Over Forty története azt bizonyítja, hogy a zene szeretete és az összetartó barátság kortól függetlenül képes új erőt adni. A zenekar tagjai a család, a munka és a mindennapok mellett is időt szakítanak arra, hogy közösen hozzanak létre valamit, ami nemcsak számukra, hanem közönségük számára is fontos üzeneteket hordoz. Bár nagy turnékban és fesztiválfellépésekben nem gondolkodnak, biztosak abban, hogy aki eljön koncertjeikre, az egy őszinte, energikus és emlékezetes élmény részese lesz.
👍3

tgoop.com/ftsshop38/2362
Create:
Last Update:

BY Fight the System Shop

Share with your friend now:
tgoop.com/ftsshop38/2362

View MORE
Open in Telegram

Telegram News

Date: |

When choosing the right name for your Telegram channel, use the language of your target audience. The name must sum up the essence of your channel in 1-3 words. If you’re planning to expand your Telegram audience, it makes sense to incorporate keywords into your name. The initiatives announced by Perekopsky include monitoring the content in groups. According to the executive, posts identified as lacking context or as containing false information will be flagged as a potential source of disinformation. The content is then forwarded to Telegram's fact-checking channels for analysis and subsequent publication of verified information. Those being doxxed include outgoing Chief Executive Carrie Lam Cheng Yuet-ngor, Chung and police assistant commissioner Joe Chan Tung, who heads police's cyber security and technology crime bureau. Avoid compound hashtags that consist of several words. If you have a hashtag like #marketingnewsinusa, split it into smaller hashtags: “#marketing, #news, #usa. How to create a business channel on Telegram? (Tutorial)
from us

Telegram Fight the System Shop
FROM American